3. Hit és Megtérés

Indító tanításai: 1 2 2a 2b 2c 3 4 5 6 7 8 9 10 11

Ebben a tanításban feltárjuk a holt cselekedetekből való megtérés és a Krisztusba vetett hit valódi tartalmát és természetét. Megmutatjuk mi a különbség a valódi és az „álmegtérés” ill. a valódi és az „álhit” között.

Bevezetés

Krisztus engesztelő áldozata objektív értelemben elegendő ahhoz, hogy a világot a bűntől megszabadítsa. Isten kegyelme már elvégzett mindent! De…Krisztus engesztelő áldozata szubjektív értelemben - az egyes ember részvétele nélkül - nem elegendő ahhoz, hogy őt a saját bűneiből és azok következményeitől megmentse. Tehát, Jézus engesztelését mindenkinek alkalmaznia kell a saját életére. Az ember részvétele nélkül nem megy. Az evangélium döntésre hív. A megváltás ajándékát át kell venni. Amint Szt. Ágoston mondta: „Aki a beleegyezésed nélkül megteremtett, nem fog a közreműködésed nélkül üdvözíteni!”.
Leegyszerűsítve, egy ember üdvözítésének két oldala van:

- A kegyelem: Isten „dolga”

- Megtérés és hit: az ember „dolga”

A megtérés és a hit szervesen összetartoznak. Egyik a másik nélkül nem tud „megélni”. A megtérés hit nélkül erkölcsreform-próbálkozássá alacsonyodna, míg a hit megtérés nélkül üres vallásoskodásba fulladna. A megtérés és hitre jutás az ember életében általában egy folyamat műve. A Szentlélek kinyilatkoztatja az ember szívében az igazságot, amivel ő szembesül. Idővel, amikor az igazságot elismeri, bűnbánatot tart és megtér holt cselekedeteiből megvallván hitét az élő Istenben. Ekkor fordul meg az ember élete. Ebből is látszik, hogy nem érzelmi fűtöttségről vagy felindulásról beszélünk, hanem az akarat szilárd döntéséről. A megtérés és a hit meghatározó tényezője a jelen idő! Egyik sem a jövőre irányul, hanem a mára. Nem egy eljövendő valóság után való vágyakozás a hit, hanem Isten kegyelmének megragadása ma, Istennel való kapcsolatba lépés most, bűnökből való megtérés ma, stb.

Három területet fogunk megvizsgálni a megtérés és a hit szempontjából:

1. A szív
2. A száj
3. A cselekedetek


Tartalom

1. A szív

Szívünk a „döntéshozó szerv” bennünk. Itt fogan meg a megtérés és a hit. A szívben megfogant döntés kerül kifejeződésre a szánkon és a cselekedeteinken keresztül.

Megtérés

Definíció: megváltoztatni a véleményét, meggondolni magát (görög), megváltoztatni a viselkedését (héber)

A bűntudat, és az ebből eredő önsajnálat tehát nem megtérés. Rájönni arra, hogy a gonosz dolgok, amiket cselekedtünk, milyen következményekkel jártak önmagunkra nézve, és sajnálkozni e fölött – nem elég. (Júdás és Ézsau példája!).
Ugyanígy bizonyul kevésnek a mások fölött való sajnálkozásunk. Rájönni arra, hogy bűneink milyen sebeket okoztak másokban, és ezen meghatódni – kevés.
Az igazi megtérés az a szomorúság, amikor felismerjük Isten jóságát, irgalmát és szentségét. Rádöbbenünk mekkora erkölcsi (jellembeli) különbség van köztünk és Közte. Amikor ráébredünk milyen súlyos ára van bűneink bocsánatának: az Ártatlan halála! Amikor megízleljük Isten végére mehetetlen szeretetét, és megrendülünk… Ez az Isten szerinti megszomorodás hoz üdvösségre való megbánhatatlan megtérést nekünk (2 Kor 7:10). Akkor kel fel a hajnal, amikor ráébredünk, hogy Isten ellen vétkeztünk: dacoltunk hatalmával, megszegtük törvényét, beszennyeztük teremtményeit, megraboltuk örömét, kiprovokáltuk haragját és kiérdemeltük ítéletét.

Van tehát képmutató és ezért értéktelen „megtérés” is. Ez az emberek előtti külső cselekedetekben megvalósuló, ámde a szívet érintetlenül hagyó „megtérés”, illetve a szívben átérzett, de a cselekedetekben egyáltalán nem megjelenő „megtérés”.

A megtérés a kérdésben főleg múltbeli és jelenlegi cselekedeteinkre gondoljunk. Megtérő szívünkben elkezdünk egyetérteni Istennel abban, ami igaz rólunk viselkedésünkkel és hozzáállásunkkal kapcsolatban. Amire Ő igent mond, mi is igent mondunk, amire pedig nemet, arra mi is nemet. Megértjük bűnös voltunkat Isten előtt, és a fölöttünk lévő ítélet súlyát. Ebben benne van az a megdöbbenés is, hogy Isten sokkal jobb, szentebb és hatalmasabb, mint általában gondoltuk. Mi pedig sokkal rosszabbak, bűnösebbek és gyengébbek vagyunk, mint általában gondoltuk.
Például: Nem úgy gondolkodom többé, hogy alapjában véve jó ember vagyok, de egy-két rosszat azért tettem „hiszen emberek vagyunk”. Hanem inkább így: alapjaimban vagyok romlott, akinek néha-néha sikerült egy-két jó dolgot is cselekedni.
Vigyázat! Gyakran jónak látszó cselekedeteim is bántóak Isten szemében, mert Ő indítékaimat is ismeri és keresi. Azok a jó cselekedeteim tehát, amelyeknek indítéka az, hogy ezek alapján Isten elfogadjon, és igaz embernek minősítsen engem, holt cselekedeteknek minősülnek. Ezekből is meg kell térnem. Az Isten előtt való megigazulást nem a cselekedeteink alapján érdemeljük ki, hanem hit által kapjuk ajándékba! Az önigazultság (önmagam igazolása Isten előtt) vagy más szóval a kevélység a leggonoszabb bűn.

Hit

Definíció: meggyőződés; bizalom (függés, ráhagyatkozás); hűség

A hit történelmi dimenziója: meggyőződés.

Olyan korban élünk, ahol lassan minden relatívvá, bizonytalanná és viszonylagossá kezd válni (főleg az erkölcs!). Az emberek így beszélnek a hitről: Mindegy, hogy miben hiszel, csak higgyél. Mert jobb hinni, mint nem hinni. Vagy: Te hiszel Istenben!? Örülök neki. Én meg az agykontrollban hiszek…Te miért nem örülsz neki? Ebben a légkörben megvallani, hogy hitem objektív (mindenkire egyaránt vonatkozó) valóságon alapszik és nem az én szubjektív véleményemen: botrány!! Ha ezt megteszem általában fanatikus őrültnek bélyegeznek.
Mégis a megtartó hit határozott történelmi tényekre támaszkodik, melyek bizonyos időpontban és helyen valósultak meg (Jézus Krisztus születése, élete, halála és feltámadása például). A Szentírás tartalmazza a világtörténelem Isten szempontjából legfontosabb eseményeit (múlt, jelen, jövő!). Szükséges tehát manapság mind jobban kihangsúlyoznunk hitünk történelmi kereteit. A számtalan vallás és világi filozófiák tengerében nem csak azt kell megkérdeznünk, hogy valaki hisz-e Istenben, hanem azt is, hogy melyik istenben hisz!?

Először tehát:
Bemutatjuk ki ez az Isten, akiben hiszünk: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Istene. Izrael Szentje. Teremtő és Ítélő ÚR. (ApCsel 17:22-31)
Másodszor:
Bemutatjuk Jézus Krisztust, aki megjelent a történelem színpadán, cselekedett, meghalt a keresztfán és feltámadt a halálból. Bár számunkra az Ő megjelenése a legfontosabb esemény, mégsem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy Ő nemcsak „úgy lepottyant az égből”. Eljövetele Isten gondos előkészítő munkájának eredménye, amely az ember teremtése óta realizálódik a Földön. Ennek az előkészítő munkának legkiemelkedőbb ténye a zsidó nép kiválasztása és üdvtörténeti szerepének Isten általi meghatározása. Isten a nemzeteket egy nemzet, a zsidó nép által akarta megmenteni, az egyes személyeket pedig egy személy által, a zsidó Jézus Krisztus által. Így döntött Isten. Jézus az egyetlen út. Az üdvözítés monopóliuma egyedül az Övé. Jézus életének az üdvösségünk megszerzése szempontjából legfontosabb eseményei: kereszthalála, eltemettetése, feltámadása (1Kor 15:3-4). Ez kb. 2000 évvel ezelőtt 3 nap leforgása alatt történt meg.
(A hit azonban nemcsak ezeknek a történelmi tényeknek az intellektuális elfogadása, hanem az események értelmének és jelentősségének felfogása is. Azzal, hogy Jézussal mindez megtörtént Isten bebizonyította és tanúsította - Jézus az, akinek vallotta magát: Isten Fia, a Messiás. Ő az emberiség megváltója.)
Isten tehát tökéletesen Ura a történelemnek. Kezének munkája viszont akkor látszik világosabban, amikor nagyobb időintervallumokat vizsgálunk. Az üdvtörténet középpontjában és fordulópontjában Jézus Krisztus engesztelő áldozati halála és dicsőséges feltámadása áll. Isten tervében minden efelé haladt, ebben összpontosult és ebből robbant ki!

Ez tehát a hit történelmi tartalma, meggyőződésünk biztos és erős alapja.


A hit személyes tartalma: bizalom (függés, ráhagyatkozás).

A történelemtől most az egyes emberhez fordulunk. Annak megvallása (vagy az abban való hit), hogy Jézus a világ megváltója: NEM ELEGENDŐ!! Egészen más az, amikor hittel ki tudjuk mondani: Jézus Krisztus az ÉN megváltóm. Keresztény hitem tehát azt jelenti, hogy bízom Jézusban, igaznak fogadom el, amit mond és ráhagyatkozom. Hitem ezért nemcsak a hittételek helyes ismerete, hanem magával Jézussal való személyes kapcsolat, Vele való közösség. Nem elegendő tehát csupán elismerni a történelmi tények valóságát és azok jelentősségét – meg kell ismerkednünk Jézussal! Mit jelent ez? A következőt:
Az objektív történelmi tényeket elfogadva és megértve – szívemmel, személyesen és szubjektíven megszólítom Jézust és rábízom magam. Az üdvösség elnyeréséhez elengedhetetlenül szükséges a hitnek ez a lépése.
Az Újszövetségben jóval többször fordul elő a „hinni” ige, mint a „hit” főnév. Talán arra mutat ez, hogy hinni inkább cselekvést jelent, mint valaminek a birtoklását. Az Istenbe vetett személyes bizalom engedelmes cselekvésre szólít fel (Jn 2:5; Ter 31:16). Hinni Jézusban tehát azt is jelenti, hogy engedelmeskedni Jézusnak. Ha valakiben tényleg megbízunk, nem késlekedünk neki engedelmeskedni sem.

A hit folyamatos dimenziója: hűség.

A hit lényegéhez tartozik az, hogy mindvégig kitart, bármilyen hosszú idő kell az ígéret beteljesüléséhez. Vagyis a hitben szervesen ott van a hűség, az állhatatosság (Zsid 10:35-39).
Sok helyen a Szentírás folyamatos jelen időt használ a hinni szónál (Jn 3:16; Jn 6:29;
Jn 20:31). Lehet, hogy Istent mindennap a mában érdekli hitünk? Lehet, hogy a megtartó hit nemcsak egy „hitbeli lépés”, hanem „hitben járás”?
Pál apostol nem maradt meg a damaszkuszi úton történt megtapasztalásánál, hanem továbbment. Mert van több…
Gal 2:20 élek…2Tim 4:7 megtartottam…ApCsel 14:22; Kol 1:23 maradjatok meg a hitben…
Vannak, akik eltávolodnak a hittől: 1Tim 6:10; 21
Vannak hajótöröttei a hitnek: 1Tim 1:19
Sőt Pál felhív mindannyiunkat: Vizsgáljuk meg, hogy hitben vagyunk-e? (2Kor 13:5)
Nyilvánvaló tehát, hogy az igazi hit az a hit, amelyik megmarad. Az a hit, amellyel be tudjuk fejezni pályafutásunkat!

2. A száj

Megvizsgáljuk mit jelent a hit és a megtérés szavaink területén.
Belső életünk és a külvilág között helyezkedik el a szánk. Ami belül a szívben és a gondolatokban fogan meg azt a száj beszédével hozzuk napvilágra.

Megtérés

Így a szívünkben megfogant megtérést szavaink segítségével hozzuk elő, mielőtt cselekedeteinkkel teljessé tennénk azt (Mt 12:33-37). Hogyan? A bűnvallás (gyónás) által.
Keresztelő János szolgálatában is nagy szerepet játszott a bűnök megvallására és elhagyására való felszólítás (Mt 3:6-8). A bűnvallásban (gyónásban) a sötétség cselekedetei világosságra kerülnek Isten és ember előtt. Bűneink megvallása tehát megtérésünk szerves része. Szavaink területén megtérésünk egyik legfontosabb kifejeződése a bűnvallás.
Néhány fontos szempont:
- A bűnvallásban személyes bűneinket tárjuk fel és nem általánosságokat! ÉN ezt…és ezt… és ezt …tettem, mondtam, gondoltam vagy mulasztottam el megtenni. Amikor így megnyílunk büszkeségünk eltűnik a süllyesztőben.
- A bűnvallásban felvállaljuk saját felelősségünket az elkövetett bűnökért. Én tettem meg, senki nem kényszerített. Nem keresünk mentséget, nem keresünk kifogást. Beismerjük, hogy akarattal vétkeztünk és szükségünk van Isten meg nem érdemelt bűnbocsánatára. A bűnök megvallása megnyitja a csatornát Isten kegyelmének áradása előtt. (1Jn 1:9)
- A bűnvallásban benne van a bűnök szóbeli megtagadása és feladása is. Főleg, ha okkult illetve démoni befolyás alatt elkövetett bűnökről van szó. A bűnöket tehát szóban meg kell tagadni és közösségünket velük el kell vágni.

Hit

A szánkkal teszünk megvallást hitünkről is mind Isten mind az emberek előtt (Róm 10:8-13).

- Isten előtt: amikor segítségül hívjuk az Ő nevét
- Emberek előtt: amikor tanúságot teszünk


3. A cselekedetek

Megtérés

A bűnök megvallását a bűnök elhagyásának kell követnie.
- Keresztelő János: pontosan, gyakorlatban várta el a megtérést. (Lk 3:8)
- Jézus Krisztus: Zakeus esetében szintén gyakorlati lépések történtek. (Lk 19:1-10)
- Pál apostol: ApCsel 26:20 önmagáért beszél.

Amennyiben lehetséges a múltban elkövetett bűneinket helyre kell raknunk (az általuk okozott károkat meg kell térítenünk), mind anyagi téren mind kapcsolataink területén.

Kapcsolatok:
- Van, akivel meg kell szakítani (pl. bűnös kapcsolat)
- Van, akinek meg kell bocsátani (ebben benne lehet Isten és önmagunk is)
- Van, akitől bocsánatot kell kérni
- Mindenkivel pedig meg kell békülni

Ez a megtérés teljessége. A szív, a száj és a cselekedetek területén való megtérés lehetőséget ad Istennek, hogy megbocsássa bűneinket és meggyógyítson minket.

Hit

Már megjegyeztük, hogy a hit inkább olyan valami, amit cselekszünk, mint olyan, amit birtoklunk. Vagyis hinni annyit jelent, mint engedelmeskedni a „hitnek” (Isten tanításának). Fontos viszont megkülönböztetni a következőt:
Nem jó cselekedeteinkkel érdemeljük ki üdvösségünket, hanem hit által vagyunk képesek arra, hogy cselekedjük a jót (és ne hagyjuk abba!). Ef 2:8
Isten tehát jó cselekedetekRE üdvözített minket, a hit és a szeretet cselekedeteire. Hitünket gyakorolni (illetve cselekedni) kell különben halott (Jak 2:20). Az üdvözítő hit tehát gyakorlati és cselekvő. A Zsidókhoz írt levél 11 fejezetében példákat találunk az ilyen munkálkodó hitre. Érdekes, hogy egyetlen szó sincs ebben a fejezetben arról, hogy ezek az emberek mit gondoltak vagy éreztek. Csak az van leírva, amit tettek! Az ő „belső” bizalmuk a láthatatlan Istenben „külső” cselekedetekben mutatkozott meg.
A hit tehát nemcsak Isten igazságának elfogadása, hanem annak aktív cselekvése.


Összefoglalás

Isten kegyelmének átvételére és a Vele való kapcsolatba lépésre egyedüli eszközünk: a hit és a megtérés. Zseniális megoldás. Amikor ezek segítségével mozdulunk Isten felé – eláraszt minket a kegyelem. Büszkeségünk és dicsekvésünk (hogy elértünk azért valamit…) a hitben és a megtérésben értelmetlenné válnak. Marad a hálaadás és a magasztalás!