Magyar       English
4. Szentlélek


Indító tanításai: 1 2 2a 2b 2c 3 4 5 6 7 8 9 10 11

Ebben a tanításban bemutatjuk a Szentlélek szerepét keresztény életünkben. Ez nem is annyira tanítás, mint inkább buzdítás. Lényege, hogy felkeltsük a testvérek „étvágyát” Isten Lelke után. A rövid buzdítás után minden esetben imádkozzunk a testvérekért, hogy teljenek be Szentlélekkel – illetve, ha ez még nem történt meg ezelőtt, akkor imádkozzunk a Szentlélek keresztségért.

Bevezetés

Megvizsgáltuk Jézus Krisztus személyét, majd az Ő művét. Bátran belenéztünk a hit és a megtérés tartalmába és megállapítottuk, hogy Isten kegyelmét csak igazi megtérés és hit által alkalmazhatjuk a saját életünkre. Ezt meg is tettük és így Isten szeretett gyermekei lettünk. Ezzel akkor kész vagyunk? Itt vége az alapozásnak? Nem! Ha itt abbahagynánk, akkor néhány hónap bizony nagyon rossz tanúságaink lennének. Mert a keresztény Szentlélekkel való betöltekezés nélkül olyan, mint az autó motor nélkül (nem jut messzire – nincs mi hajtsa), mint a gitár húr nélkül (szép, de használhatatlan), vagy mint a kályha tűz nélkül (nem ad meleget a fagyos világban).

Tartalom

Döntöttünk Isten mellett – örökre. Jó tanítványként meg akarjuk fogadni Isten tanácsait, meg akarjuk tartani Igéjét. De hogyan? A 10 minimum parancs közül egyet sem tudok betartani órákon keresztül!? Hol vannak a napok, hónapok, évek? És a 10 parancs még haggyán – de miket mond Jézus a Hegyi Beszédben (Mt 5-7)!? Ezeket tényleg komolyan gondolja Isten? Hogyan lehet így élni?
Isten ígérete - a Szentlélek – vár, hogy belemossa Isten dolgait a szívünkbe. Nem akarja, hogy csak külső szemlélői legyünk szeretetének vagy csak távolról csodálkozzunk erején. Hanem bele akarja árasztani szeretetét és erejét a bensőnkbe, hogy képessé tegyen minket a mindennapokban „készpénzre” váltani Igéjét.
Róm 5, 5 Szentlélek által árad Isten szeretete a szívünkbe.

Hogyan történt meg mindez elődeinkkel?

Lk 24, 49 (+ApCsel 1, 8) Jézus az apostoloknak mennyei erőt ígér amikor eljön rájuk a Szentlélek
ApCsel 2, 1-4 A Szentlélek kitöltetésének krónikája
ApCsel 8 14-17 Az apostoloknak fontos volt, hogy a megtért és megkeresztelt hívők teljenek el Szentlélekkel.
ApCsel 19, 1-7 „Kaptatok-e Szentlelket amikor hívőkké lettetek?” Pál apostol kérdése nekünk is aktuális! Szentlélek nélkül nem lehet Keresztény életet élni.

Mi van velünk? Vajon ugyanez a tapasztalat számunkra is el van készítve?
IGEN!!! ApCsel 2, 38-39

Isten azt akarja, hogy a benne hívők megismerjék Őt úgy, amint van. Nem akarja, hogy elképzeléseket gyártsunk Róla és azokat terjesszük. Ezért a Szentlélek által valóságként mutatkozik be. Nem emberi bölcsességben, hanem Isten erejében hiszünk.
Róm 8, 15 A Szentlélek által ismerjük meg Istent, mint Apukát. Mint szerető Édesapánkat.
Nélküle maximum „miatyánknak” szólítjuk Őt.
Amikor beszélgetünk emberekkel és elmondjuk nekik, hogy Isten szereti őket, általában azt a válasz halljuk: Tudom. Közöny és fásultság az arcon. Igen, hallott már erről. Tudja, hogy ez így van. DE nem tapasztalja! A Szentlélek által árad be Mennyei Édesapánk szeretete a szívünkbe!
Példa: Milyen az amikor szerelmes vagy? Egycsapásra bizonyos személy válik életed középpontjává. Egész életed köré kezd csoportosulni. A nagy ő lesz a legfontosabb. Mi változik meg ilyenkor? Nem a körülményeid, hanem te! A buszon ugyanakkora tömeg van reggel, a menza ugyanolyan borzasztó, mégis te egész más emberré válsz!
A Szentlélek ugyanezt a szerelmet hozza el az Atya iránt a szívedbe.

Izrael a Sinai hegynél kívülről nézte ezt a Szeretetet. Megkapta a törvényt, Isten Igéjét, de nem tudta megtartani. A parancsolat mindig támadta, mert képtelen volt megélni. Vétkezett, majd áldozatot mutatott be a bűneiért. Jézus azonban bemutatta a végső áldozatot – az engesztelés megtörtént. Az Ő halála és feltámadása óta már nem a törvény uralkodik a hívőn, hanem a Szentlélek. Ő az aki beleírja Isten törvényét a szívünkbe. Mielőtt betölt a Szentlélek „belefér” életembe a bűn. Miután betöltött „magamtól” gyűlölöm meg a bűnt. Nem azért, mert a törvény azt mondja: Ne tedd! Hanem mert én nem akarom megtenni tudván azt, hogy bűneim Uramat sértik. Sőt, a törvény egész más dimenzióba kerül a Szentlélekben való élet fényében.
Például: Kinek kell olyan táblát kitenni, hogy ne edd meg a mérges gombát? Vagy: Ne ugorj le a szakadékba? Csak az őrülteknek. Ugyanígy csak az „őrültek” tartják rossznak e parancsolatokat: Ne gyilkolj! Ne paráználkodj! Stb. Amikor viszont észre térnek meglátják ezek értelmét.
Gal 5, 22-23 A Lélek gyümölcsei ellen nincs törvény. A Szentlélek munkálja ki benned, hogy
kedvében járj Mennyei édesapádnak!

Tanúság. Itt a Szentlélekkel való első betöltekezésedről (Szentlélek keresztségedről beszélj).

Példa: A bor.
Meg lehet nézni. Szép. Gusztusos…de így semmi hatása rád.
Meg lehet szagolni. Jó…de így sem történik veled semmi.
Meg kell ízlelni! Igen, így már kifejti rád hatását.
A Szentlélek „megízlelhető”, megtapasztalható. Ő akarja azt, hogy megkóstold! Az apostolok megrészegedtek a Szentlélektől ApCsel 2, 13 (Vagy legalábbis kívülről az látszott rajtuk.) Pál apostol ugyanerre buzdít minket. Ef 5, 18

Hogyan töltekezzem be?

Kérd Istent! Lk 11, 9-13

Ne ijedj meg a megnyilvánulásoktól. Nyelveken szólás, nevetés, sírás, feldőlés vagy más szokatlan esemény természetes velejárói a betöltekezésnek. Lehet, hogy úgy fogod érezni magad, mintha részeg lennél. Ez is természetes.

Ezekiel 47, 1-5
Istenből fakad ki ez a folyam. Ő a Szentlélek. Te meddig akarsz belegázolni? Bokáig? Térdig? Csípőig? Nyakig? Vagy hagyod, hogy elsodorjon? Épp annyira tud eltölteni amennyire megnyílsz előtte. Az egyszerű emberek azt mondják: Ökölbe szorított kézbe még bele sem lehet köpni… Nyílj meg Őelőtte!
(Ima)

www.uj-jeruzsalem.hu      Bp. XI. Fehérvári út 168-178. C. lépcsőház      Tel: +3618774806         e-mail